A mangót hazánkban alig ismerik, holott nem csak az íze, hanem a története is érdekes.
A különleges gyümölcs Indiából származik, onnan hordták a portugálok Afrikába, majd a XVIII. században az angolok vitték hírét szerte Európában. Négyezer éve termesztik, és távoli rokona a kesudiónak, valamint a pisztáciának.
Indiában máig az irigység és vetélkedés szimbóluma, és a diplomácia is előszeretettel használja. Ennek előzménye, hogy a kínai „kulturális forradalom” káoszában a pakisztáni külügyminiszter egy kosár mangót vitt Mao Ce-tung kommunista vezetőnek, aki továbbadta a finomságokat fiatal követőinek, az egyetemista vörösgárdistáinak. Az ajándék azonban végül nem bendőkbe, hanem formalinos üvegekbe vándorolt, tartósítva a történelmi gesztust.
Ám itt még nincsen vége a mangóhoz köthető hiedelmeknek: az indiaiak szerint a sárga gyümölcs a szerelmet szimbolizálja, valamint elősegíti a gyermekáldást, ezért gyakran előfordul esküvői szertartásokon is.
Továbbá ugyan a mangófa levele mérgező, illetve az elégetett levelek füstje szem- és tüdőirritációt okozhat, a hinduk pont ezzel gyógyítottak annak idején légcsőbántalmakat. Amikor pedig a pestis és a kolera szedte áldozatait, szintén hasznosnak bizonyult a termés: éretlenül, sütve és cukrozva használták a konyhában és sebgyógyításhoz egyaránt.
